1896. Jeles évszám. Nemcsak azért, mert a céget alapító Szipál Márton Szolnok közelében megszületik. Az Osztrák-Magyar Monarchia fénykorát éli. Milléniumi ünnepségek – az ezeréves Magyarország nagyságának és dicsőségének fényében mégis teljes az egység: immár húsz éve valóban közös a hatalom. Ferenc József a mi királyunk. Az ezredéves kiállításon, ahol többek között az akkori csúcstechnika vívmányait is bemutatják, nem újdonság a fényképezés. Magáról az ünnepségsorozatról is fényképekből értesülhetünk. Mégis kuriózum egy-egy fényképészműterem – ahogy akkor nevezik: „fényírdai műintézet”. Annyira, hogy az úttörőket ma is névről ismerheti a művelődéstörténetben járatos olvasó. Klösz György, Mai Manó…

Nem csoda, hogy a kispolgári, de mégiscsak városi származású, a művészetekben tehetséges és ambíciózus Szipál Mártont, aki néhány műértő pártfogója segítségével a Bécsi Művészeti Akadémiára kerül festészetet tanulni, elbűvöli az új csoda, s Bécsben, a festészettől lassan eltávolodva – bár annak művészi igényességét mindvégig megőrizve – fényképészettel kezd el magasabb szinten foglalkozni. Karrierjét azonban egy újabb történelmi esemény határozza meg. Az első világháborúban, szintén talán a modern technika szerelmeseként, a hadviselés történetében először bevetett repülőgép pilótájaként látjuk viszont, mi több légifelderítő – s ha már így alakult, légifelderítőként fényképekkel is segíti a monarchia haderejét. Tevékenységéért az utolsó hónapjait élő Ferenc Józseftől „császári és királyi udvari fényképész” címet kap, ami – noha tényleges cégalapításakor már se király, se császár – mégiscsak évtizedekig emelte üzletének renoméját. A gesztus egyetlen későbbi szála, hogy a Habsburg család a harmincas években a Szipál cégtől rendelt Ferenc Józsefről életnagyságú színezett reprodukciót a családi archívumba…

A világháború azonban nem ezzel az aktussal zárult. A pilótát elfogták: orosz hadifogságba került, ám annak is az erősebb változata sújtotta. Szibéria legtávolabbi csücskébe vetődött. Csoportjában együtt raboskodott Kun Bélával, aki társaival később megkedvelte cudar környezetét. Ottlétükről ma is meglévő fotóalbuma tanúskodik. Szipál Márton kevésbé érezte otthon magát. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy sikeres szökését követően, Kínán és Belső-Ázsián keresztül, „gyalog” tért haza Szolnokra.

A konszolidáció idejében, jó üzleti érzékkel, és egy jó üzleti befektető partnerrel, Ábrahám Jenővel az Észak- és Kelet-magyarországi kisvárosok közönségét célozták meg fényképész-szolgáltatásukkal. Kezdetben a két cégtulajdonos sasfészke, Szolnok és Pozsony volt a célpont, majd Szipál Márton beházasodásával Sárospatak és Sátoraljaújhely, később Debrecen, ahol a cég, névleg még mindig „Szipál és Ábrahám” néven (valójában Ábrahám a felvidéki üzletekkel kiszállt a tényleges együttműködésből) első virágkorát élte. A húszas évek végére többi műtermét feladva Debrecenre összpontosította figyelmét, ahol tablói, családi képei, helyi érdemességek portréi máig is albumok, asztalfiókok (nem utolsó sorban a helyi Déri Múzeum) féltve őrzött kincsei. Szipál úr a város

A második világháború (a két Szipál ismét pilóta, ezúttal már a bejáratott Messerschmidteken) súlyos nyomokat hagyott a műtermen, a családon is. A család korabeli szegény, de meleg légkörét a meseíró Bakó Ágnes örökíti meg több írásában. A politikai rendszer változása aztán az iparos létformát is kikezdte. A család megalapítja a helyi „Fényképész Szövetkezetet” (ahogy a nyolcvanas évek végéig az országban becézték: „fényszöv”), ahol nemcsak a császári és királyi címet, de még a Szipál nevet is feladva folytatja munkáját. A lány, Szipál Margit közben férjhez megy, s férjének Szeghő Józsefnek, már a koalíciós időkben is halálos fenyegetettséget maga után vonó politikai állásfoglalásai, majd konkrét lépése, amikor az 1948-as választásokon a Debrecenben korteskedő Rákosi Mátyás mikrofonzsinórját kettévágta, arra késztette a családot, hogy új helyen próbáljanak új életet kezdeni. Csoda, hogy kezdhettek. A helyszín Nyíregyháza – a lehetőség továbbra is a Fényképész Szövetkezetben megbúvó napi munka. Közben az ifjabb Márton Debrecenből Pestre költözik, ahol ugyancsak „fényszövösként” kénytelen szerencsét próbálni.

Számára 1956 a lehetőség, a család többi része számára az újabb kényszerű újrakezdés dátuma. Az ifjabb Márton elhagyja az országot, Bécsen keresztül az USÁ-ba jut, ahol regénybe illő „self-made-man” karriert befutva, műtermi segédmunkásból előbb vezető magazinok fotósaként, majd Hollywoodban, a legendás Sunset boulevard-on önálló üzletet nyitva évtizedekig filmsztárok és hírességek keresett fotósa volt. A rendszerváltás után költözött vissza Magyarországra, ahol ma is ismert és közkedvelt celebritás – alig észrevehetően jóval túl a nyolcvanon. Fia, Péter, aki 1956-ban édesanyjával itthon maradt, ugyancsak a „fényszöv” keretein belül, bár a korabeli művészéletet kiélvezve (elsősorban a hazai rockzene hőskorának kísérő-fotósaként) formálódott fényképésszé. A hetvenes években aztán édesapja után „disszidált”, s hol együtt, hol külön víve üzletüket önálló fotós-karriert épített magának. Ma már ő is itthon él, s folytatja szabadúszó munkáját.

Az „öregúr” és a család Nyíregyházán élő része 1956 után – részben ismét politikai okokból, részben a nagyobb lehetőségek reményében – Budapestre költözik. 1957-et írunk. A kádári konszolidáció jegyében megindul a „maszek”-világ, a család Szemere utcai lakásában műtermet nyithat – ám az üzlet ettől még nemigen indul meg. Hosszú évekig kell kiegészíteni a csordogáló klientúrát más üzletek segédmunkáinak elvégzésével, fillérekért árult „színészképek” özönével. Szerencsére azonban a művészvilág több neves képviselője felismeri Szipál mester kivételes tehetségét. A Sinkovits-Gombos Kati házaspár, Honthy Hanna után egyre többen igénylik a műtermi képeknek ezt a Szipál-féle igényességét. A hetvenes évek elejére a cég neve ismét „védjeggyé” vált. Második virágkorát már az Apáczai Csere János utcában, a Belváros szívében élte meg, ahová 1961-ben költözött tovább a család. Özönlik a munka: hamarosan nem ők a segéderő, hanem tucatnyi bedolgozót foglalkoztatnak. Sikk Szipáléknál fényképezkedni, legyen szó művész fotóról, családi képről, esküvői felvételről. Újságcikkek ostorozzák a gimnazisták „urizálását”, akik nem bírják ki „Szipál-tabló” vagy a Gundelben rendelt érettségi bankett nélkül. Az üzlet lelke azonban már a leány, Margit, ahogy mindenki ismerte: „Maca néni”, ahogy Honthy Hanna híres dedikációja hirdette: „Mindenki Maca nénije”. Az „Öregúr” hosszú betegség után, 1976-ban meghal, s így a cég tényleges vezetése is rá marad. Az egyik Szipál-unokáról már szóltunk. Maca néni gyermekei közül is ketten fényképésszé váltak azonban: Mária és Katalin, akik a jelenlegi Szipál-üzlet vezetői, már együtt a következő generáció első fotós tagjával: Áronnal. Maca néni, túl a hetvenen, majd nyolcvanon, képek ezreivel teli Apáczai Csere János utcai lakásában már csak emlékeinek él. Lányai először édesanyjuk „öregesedő” üzletével párhuzamosan próbáltak szerencsét, mára már egyedül a ma is létező, Madách-téri helyiség képviseli a nagy múltú céget.